Magyarország étele 2021. szakácsversenyt

Felvidékről a párkányi Tűzrőlpattant menyecskék csapata, Bottyán Szilvia és Ferner Valentina

nyerte a “Nagy erdő mesés mágiája” elnevezésű ételével. A párkányi Összevont Magán Középiskola mesternője és diáklánya a 12 döntős csapat közül végzett az első helyen. Bottyán Szilvia és Ferner Valentína gyakorlott séfeket utasítottak a hátuk mögé.

Nagy Erdő Mesés Mágiája

Hogy milyen mágia győzte meg a zsűrit: „Egy a természettel” mottóval, innovatív módon tálalt hagyományos falusi konyha ízei, – vadhús, gomba berkenye, szőgyényi savanyúkáposzta (HÍR Védjegy), medvehagymás juhtúrós sztrapacska.

Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete (ÉTREND) a Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium Szakgimnázium és Szakközépiskola együttműködésével, és a Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakmai partnerségével 2021. évben negyedik alkalommal hirdeti meg a „Magyarország étele” nevű, élőmunkás melegkonyhai szakácsversenyt.

Fő alapelvek: Magyar alapanyagokból, megfizethető, nagykonyhai mennyiségben is könnyen, egyszerűen előállítható legyen.

Minden, versenyre nevezett fogás legfeljebb öt elemből állhat, és kötelezően tartalmaznia kell három alapanyagot (Vadhúst, Naszálytej Fittej írót, és bármely Hagyományok, Ízek, Régiók (HÍR) védjeggyel ellátott terméket. Utóbbi kiváltható bármilyen eredetmegjelöléssel és földrajzi jelzéssel Uniós oltalom alatt álló mezőgazdasági termékkel és/vagy élelmiszerrel.)

Az idei évben is hagyományt, modernséget és furfangot keresnek a nevezett ételekben. Szeretnék, ha a versenyétel egyszerűségében lenne nagyszerű, melynek elkészítésére és kitálalására 4 óra áll majd a szakácsok rendelkezésére. A pályamunkákkal szemben elvárás még, hogy egy átlagosan felszerelt konyhán, nagy mennyiségben is elkészíthetők legyenek. A nettó bekerülési alapanyagköltség adagonként legfeljebb 1500 forint lehet.

Szakmai zsűritagjai:

  • Varga Károly Zsűrielnök – A 48 étterem konyhafőnöke. Többszörös olimpiai-, Európa-, és világbajnok. A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt birtokosa
  • Endrédi Zsolt – Mesterszakács. az art’otel Budapest konyhafőnöke
  • Kovács Levente – Bártfai vendéglő konyhafőnöke
  • Müncz Gábor – Executive Chef, Danubius Hotel Gellért
  • Németh László – Executive Chef, Hunguest hotel Aqua Sol
  • Tóth Zoltán – Executive Chef, Danubius Hotel Hélia
  • Varga Gergely – Mesterszakács, szakoktató, a fehérvárcsurgói Károlyi Kastély konyhafőnöke

A nyertes receptúrát Szakácsfelvonulás keretében hagyományosan a Parlamentbe juttatják, de idén a Nemzeti Összetartozás emlékhelyéhez vonultak az ünneplésre. A felvonulás célja, hogy népszerűsítse a Magyarország étele szakácsversenyt és a programba való csatlakozás lehetőségét, valamint az is cél volt, hogy a sok esetben méltatlanul kevés figyelmet kapó-, és a pandémia miatt egy rendkívül nehéz évet „túlélő” szakácsok is megmutathassák magukat. – Kik készítik a konyhákon, éttermekben, menzákon a napi sok ezer adag ételt mindannyiunknak.

Szakácsfelvonulás, Országház, Nemzeti Összetartozás Emlékhely

Források:

  • Oldalas FB oldal: https://www.facebook.com/oldalasemagazin
  • Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete, Séfclub: https://etrendegyesulet.hu/
  • Híreksk Televíziós Hírportál:  https://www.facebook.com/hirek.sk/posts/4381546225259179