A terfézia az egyik legizgalmasabb szarvasgomba féle, és nemcsak azért mert a legjobb években is legfeljebb 500 kilogramm terem belőle a világon, vagyis Magyarországon, azon belül is a homoki akácosokban. A terfézia az ókori rómaiak egyik kedvenc kulináris csemegéje volt, amit akkoriban leginkább Észak-Afrikából hoztak maguknak. Az egykori marokkói és közelkeleti termőhelyek azóta a fakitermelés és az elsivatagosodás miatt kipusztultak, így az „édes”terfézia ma szinte kizárólag a Kárpát-medence speciális adottságú területein található meg. Termésideje augusztustól októberig húzódik, fiatalon sajtkeménységű, fehéres, okkeres színű, idősebb korban puha, rózsásbarna.
Gasztronómiai értelemben a magyar terfézia különlegességét az adja, hogy édes. Miközben magában hordozza a szarvasgomba félék erős illat és aromaanyagát, a terfézia akár tízszer édesebb is lehet a cukornál, ezért a gasztronómiában is elsősorban desszertek ízesítésére használják, ami egyedülálló a szarvasgombák körében. Édessége és különlegesen erős íze miatt a terfézia egyébként is speciális bánásmódot igényel, de a többi szarvasgombáénál határozottan puhább állaga is megköveteli a különleges figyelmet a felhasználó részéről.
A terfézia közvetlenül a föld alatt terem, de a termőtest sokszor megrepeszti a talajt és kissé kibújik a felszínre. Ez azért szerencse, mert a disznók természetes ösztöneiből hiányzik a terfézia felkutatása és kitúrása, felszín közeli elhelyezkedése viszont lehetővé teszi, hogy kutyákkal megtalálható legyen. A terféziát Magyarországon kizárólag idomított kutyákkal keresik, aminek további előnye, hogy a kutya a disznóval ellentétben sosem akarja megenni a gombát, nem próbál meg beleharapni, egyszerűen jelez, a gomba kiásása pedig már a gazda dolga, vagyis állat sosem érinti a termőtestet, így garantálva eredeti tisztaságát a termőterülettől egészen az asztalunkig.